A mai világ nagy hangsúlyt fektet az emberi kényelemre, a fogyasztói társadalom lényege, hogy nem különösebben foglalkozunk mással, csak a kényelmes, kényeztető, szórakoztató termékekkel – márpedig ez az önző hozzáállás számos veszélyt rejteget, többek között környezetünk számára is.
Bár sok esetben hallhatunk túlkapásokat a környezetvédelmi kérdések között, de az kétségtelen, hogy rengeteg szemét termelődik és hogy a vegyi anyagok révén a környezetszennyezés nem látott méreteket öltött. Erre jó megoldás lehet, ha mindenki elkezd a maga háza táján sepregetni, emellett pedig a nagyobb gyáraknak, üzemeknek is változtatni kellene, hogy szignifikáns különbségeket érjünk el az eddigiekhez képest.
A változtatás egyénileg biztosan jár majd kellemetlenségekkel, de ezt mindenkinek be kellene tudnia vállalni. Hogy konkrétumokat említsünk a változást el lehet kezdeni már abban is, hogy milyen csomagolóanyagba bugyolált termékeket veszünk meg a boltban, illetve hogy milyen összetételű termékeket preferálunk. A szappan dolgában például jobban járunk, ha nem folyékony, műanyag flakonos termékek mellett döntünk, hanem papírcsomagolású kemény szappanok mellett.
A kemény szappan még több természetes anyagot tartalmazhat, mint a gyárakban előállított folyékony társaik. Száz százalékban felhasználhatóak, ezáltal jóval költséghatékonyabbak. Kevesen tudják, de a bio szappan kínálatban, melyek természetes alapanyagokat, jótékony olajokat, bőrregeneráló, ápoló, gyulladáscsökkentő összetevőket tartalmaznak, minden testtájra megtaláljuk a megfelelő terméket. Van például kifejezetten arctisztításra alkalmas szappan is a boltok kínálatában, de vannak külön kézmosó szappanok, intim mosakodásra és teljes testfelület tisztítására alkalmas termékek is ezek között.